Morzsák

Onnan tudod, hogy megöregedtél, hogy a gyertyák már többe kerülnek, mint maga a torta.
Tévhitek az emlőrákról


  
Valóban halálos?

 
A dezodorok, a mikrohullámú sütő és a túl szűk melltartó emlőrákot okozó hatása mind-mind csupán legenda, melyekről jó ideje bebizonyosodott, hogy nincs közük a betegség kialakulásához, de ezek mellett még számos tévhit él a köztudatban a mellrákkal kapcsolatban.
Sokan például tévesen hiszik azt, hogy a 40 év alatti nőknél is kellene mammográfiás szűrővizsgálatot végezni, az igazság ellenben az, hogy, a mammográfia fiatalabb nők esetében hatástalan. Ilyen korban ugyanis az emlőszövet sűrűbb, és emiatt nem lehet észrevenni a daganatot - emiatt nem ajánlják az orvosok ezt a vizsgálatot a fiatalabb korosztálynál. Ám ahogy idősödnek a nők, az emlőszövet ritkul, és szürke színű lesz a felvételen, így könnyebb lesz azonosítani a fehér daganatot.
Ha családban már előfordult a mellrák, és a nők aggódnak, korábban is elkezdhetik a szűrést, ebben az esetben azonban csak a digitális mammográfia lehet hatékonyabb a hagyományos mammográfiánál képest.


Ha a családban sosem fordult elő mellrák, nekem sem lesz?

Ez nem igaz. Ugyan magasabb a kockázat az olyan nőknél, akik családjában korábban már előfordult a daganat, de a betegség kialakulásában közrejátszanak még környezeti tényezők, az alkoholfogyasztás, a dohányzás, a gyógyszerek és az étkezés is. Ráadásul nem csupán az anyai oldalról, hanem az apai oldalról is örökölhető a mellrákra való hajlam.
 

 
A mellrák továbbterjedését csak emlőeltávolítással lehet megállítani?


A mellrákkal diagnosztizáltak csupán kis hányadánál kell valóban elvégezni a mastectomiát. Az emlőrákban szenvedő nők 75 százalékánál nem kell elvégezni ezt a műtétet. A 0, 1 vagy 2-es stádiumú emlőrák jól reagál a kezelésre, ami a daganatos csomó műtéti eltávolításából, besugárzásból és kemoterápiából állhat.

  
A fiatalabb nők esélye is ugyanolyan eséllyel lehetnek emlőrákosok, mint az idősebbek?

Ez nem igaz. A legveszélyeztetettebb korosztályt az 50 év feletti nők képezik. 30 éves kor alatt ritkán fordul elő. Sajnos a média főként a fiatal korosztályra fókuszál, hisz ekkor tűnik a legrémesebbnek ez a betegség. Ám ezzel csak azt érik el, hogy a fiatal nők rettegnek attól, hogy emlőrákjuk lesz, míg az ötvenes éveikben járók nem is gondolnak a dologra – pedig pont a fordítottja igaz. A jövőben azon nők fele, akiknél emlőrákot fognak diagnosztizálni, 61 év feletti lesz, és kevesebb, mint negyedük lesz 40 év alatti, ami alacsony százalék az összes mellrákoshoz képest.


A mellrák halálos?

A mellrák önmagában nem halálos. Attól válhat azzá, ha áttéteket képez a szervezet más részein, bekerül a nyirokcsomókba, a tüdőbe vagy egyéb szervekbe. A rák áttétképződésének kockázata azt jelenti, hogy ha a daganat bejut a véráramba vagy a csontokba, és eléri a nyirokcsomókat, kontrollálhatatlanná válhat, és akár halált is okozhat. A korai azonosítás a legjobb mód a daganat terjedésének megelőzésére.


A férfiaknak nem lehet mellrákjuk?

Ez biztosan nem igaz. A férfiaknál ugyanúgy kialakulhat emlőrák. Az  Amerikai Rákszövetség számításai szerint ebben az évben a féfiak körében az előrehaladott emlőrák kb. 2 030 új esetét fogják diagnosztizálni az USA-ban, és kb. 450 férfi fog mellrákban elhunyni.
A nők körében százszor gyakoribb a mellrák és ha egy nő apjának mellrákja volt, ugyanolyan magas lesz a betegség kialakulásának esélye, mintha az anyja lett volna a beteg.


  
Mi az a HER2?
 
A HER2 az összes emberi sejt felszínén megtalálható ún. növekedési faktor receptor. Az emlőben normális körülmények között fontos szerepük van a  tejelvezető csatornák kifejlődésében azáltal, hogy a sejteknek üzenetet küldve osztódásra készteti azokat.
Ha valamilyen hiba folytán túl sok ilyen receptor alakul ki a sejtek felszínén, akkor HER2 pozitív emlőrákról beszélünk. Ezen daganatok általános jellemzője, hogy más emlőrákokhoz képest gyorsabban adnak áttéteket és kezelés nélkül rosszabb prognózist jelentenek.
 


Honnan lehet tudni, hogy az emlőrál HER2 pozitív?
 
Ma minden emlőrákos betegnél, többnyire a korai emlőrák időzakában, a daganat diagnózisának felállításakor elvégzik a daganatszövet speciális laboratóriumi vizsgálatát a HER2 pozitivitás eldöntésére.
Az első vizsgálat lehet az un. core-biopszia (vastagtű biopszia). A daganatból kivesznek egy kis darabot, és megvizsgálják, vajon rákos daganatról van-e szó.
Ebből a vizsgálatból vagy a műtét során eltávolított daganat kórszövettani leletéből derül ki, hogy igazolható-e a HER2 pozitivitás.
 


Hogyan végzik a HER2 vizsgálatot?
 
A core-biopsziát, vagy a műtét során eltávolított daganatot szövettani laboratóriumba küldenek. Itt a patológus (szövettani szakorvos) a speciális eljárással kezelt daganatzövet mikroszkóp alatt látható képe alapján megállapítja, hogy a daganat HER2 pozitív, vagy sem.
 

 
Ütés, baleset hatására kialakulhat emlőrák?
 
Fizikai trauma hatására kialakulhat duzzanat, de semmiképpen nem lehet rákos daganat okozója. Baleset következtében fellépő fájdalmak azonban felhívhatják a figyelmet egy már meglévő daganatra.

 








startlap.hu