Morzsák

A bátorság nem más, mint egy másodpercig visszatartani a félelmet.
A bőr rosszindulatú daganatai

A legkönnyebben felismerhető daganatos betegség. Igencsak bíztató a tény, hogy csaknem 100 százalékban gyógyítható, ha időben észreveszik, és megfelelően kezelik. A megelőzés érdekében mi magunk is sokat tehetünk, ha ismerjük a kialakulás okait és betartjuk a megelőzés egyszerû szabályait, valamint rendszeres önvizsgálatot végzünk, és szükség esetén időben orvoshoz fordulunk.

A bőr


A bőr testünk külső rétege, amely fontos szerepet játszik a hő, a fény, a sérülések és a fertőzések elleni védelemben, a szervezet hőszabályozásában, továbbá a víz, a zsír és a D-vitamin tárolásában. A testünket borító bőr mintegy 3 kg tömegû, ezzel a legnagyobb szervünknek mondható.
A bőr fő rétegei kívülről befelé: a hám, az irha és a bőralja.

A bőrrák



A bőrrák szinte mindig a bőr külső, napfénynek kitett rétegéből, a hámból indul ki, és legtöbbször a ruhával fedetlen testfelületeken, leginkább a homlok és az arc bőrén, a szemhéjakon, az orron jelentkezik, de a bőrfelszín bármely részén kialakulhat.
A betegség természete, megjelenése és kimenetele nagyban függ attól, hogy a hám melyik sejttípusából indul ki. A legsúlyosabb bőrdaganat a daganatosan elfajult melanocitákból kiinduló melanoma malignum, mert az irányíthatatlanul szaporodó sejtek a szervezet távoli részeibe is viszonylag hamar szétszóródnak. A továbbterjedés és a környező szövetek károsodása megelőzhető, ha a daganatos elváltozást korán felismerik és megfelelően kezelik.
 
 
A melanoma is bármely bőrfelszínen kialakulhat, de férfiakban gyakori a törzs (a vállaktól a csípőig terjedő bőrfelszín), a fej és a nyak, nőkben a lábszár érintettsége. Fekete bőrûekben és sötétbőrûekben ritkábban jelentkezik. A kialakulás kockázata az életkorral nő, ugyanakkor a fiatalok körében ez a leggyakoribb daganatfajta.

Veszélyeztető tényezők

A veszélyeztető tényezők fennállása nem azt jelenti, hogy a betegség biztosan kialakul, hanem azt, hogy a kialakulás kockázata emelkedik.
 
Veszélyeztető tényezők a bőrrák kialakulását tekintve:

Napsugárzás: A betegség fő kiváltó oka

Bőrszín:
A bőrrák előfordulása gyakoribb a világos és szeplős bőrûekben, s az ehhez társuló vörös vagy szőke haj, és világos, főleg kék szemszín esetén, akik könnyen leégnek és nem barnulnak napozáskor.

Szokatlan küllemû anyajegy:
A normálistól eltérő anyajegyek hajlamosabbak a daganatos elfajulásra. Sokunkon látható néhány ilyen anyajegy, a kockázat azoknál fokozott, akiken sok szokatlan anyajegy található.

Melanoma a családban:
A melanoma olykor (az esetek kb. 10%-ában) egy családon belül többször is előfordul (családi halmozódást mutat), ezért a kockázat nő, ha két vagy több közeli rokon ebben a betegségben szenved.

Melanoma a kórtörténetben:
A melanoma kialakulásának veszélye nagyobb azoknál, akik már szenvedtek e betegségben.

Nagyszámú, átlagos anyajegy:
Mivel a melanoma rendszerint a már meglévő anyajegyek melanocitáiból indul ki, ezért a túl sok (>50 db) anyajegy fokozza a kialakulás kockázatát. Gyenge immunrendszer A test saját védekező rendszere, az immunrendszer (például szervátültetés után adagolt gyógyszerek szedésére vagy AIDS esetén) legyengül, s ez fokozza a melanoma kialakulásának kockázatát.

Szinte minden beteg meggyógyulna, ha a bőrrákot idejében, még a daganat tovaterjedése előtt felismernék és kezelnék! A bőr rendszeres, egyszerû önvizsgálatával nagyban hozzájárulhatunk, hogy a bőrrák már korai stádiumban felismerésre kerüljön. A bőr rendszeres önvizsgálatának további előnye, hogy pontosan tudjuk majd, mi az, ami normális. Mihelyt valami szokatlant észlelünk, forduljunk bőrgyógyász szakorvoshoz.
Vannak olyan családok, ahol a családtagokon a szokatlan küllemû anyajegyek halmozottan, nagy számban fordulnak elő, s néhány családtagnál melanoma is kialakult. A családtagok esetében a melanoma kialakulásának veszélye sajnos fokozott. Ajánlatos 3-6 havonta részt venni egy ellenőrző vizsgálaton, a korai felismerés érdekében.

Ne feledjük:

Minél előbb ismerik fel a bőrrákot, annál nagyobb a gyógyulás esélye!

 
Image

A figyelmeztető jelek:


Aszimmetria: Az elváltozás nem szimmetrikus.

Körvonal:
Az elváltozás körvonala szaggatott, csipkézett, elmosódott, szabálytalan, amely azt jelzi, a festékanyag a környező szövetekbe terjedt.

Szín:
Az elváltozás színe nem egyenletes, a fekete, a barna és a sárgásbarna különféle árnyalatai láthatók, sőt fehér, szürke, piros, rózsaszínû vagy kék területek is feltûnhetnek.

Átmérő:
Az elváltozás növekszik, a melanoma átmérője rendszerint nagyobb mint 5 mm.

Kapcsolódó cikkek:

 

Mi is az a rák

A rák kialakulása

Bőrrák

Tüdőrák

Férfi nemi szervek daganatai

Női nemi szervek daganatai

Emésztőrendszer daganatai

 


 








startlap.hu