|
A végbélnyílás környezetében - normál állapotban - laza kötőszövetbe ágyazott mikroszkopikus méretû és vastagabb vénák helyezkednek el. E kis párnácskák a záró funkcióban is részt vesznek. Ha valamilyen oknál fogva a végbél körüli vénákban a nyomás emelkedik, az erek mérete változik, növekszik. Különböző kiterjedésű vénatágulatok keletkeznek. Ezek körül a laza kötőszövetben gyulladásos reakció alakulhat ki. Ettől a felszínt borító nyálkahártya sem mentes, és már enyhe mechanikus hatásra is vérzés indulhat meg - például székürítés után. Külső és belső aranyeresség A külső nodus jól látható, és tapintható. Leggyakrabban hirtelen végzett nehéz fizikai munka, vagy komoly szorulás előzi meg. Tekintettel arra, hogy a terület érzőideg végződésben gazdagon ellátott- erős fájdalmat okoz, és vérezhet. Az elváltozás konzervatív módon, azaz gyógyszerrel jól kezelhető, kivételes előrehaladott esetekben van szükség műtéti beavatkozásra.
A belső aranyér nem látható, mert a végbélcsatorna felső területén alakul ki. Itt érzőideg - végződések nincsenek, így fájdalom nem jelentkezik. Kezdetben friss piros vér ürülése utal a kialakulására. Aztán később - amint a betegség elhanyagolttá válik- mérete növekszik, és a beteg székürítés után kis csomó előcsúszását érzi, amely spontán visszahúzódik. Előrehaladott esetben viszont nem kerül eredeti helyére, hanem kizáródik. Ekkor már súlyos gyulladás kíséri, és nem kerülhető el a kórházi kezelés. Előfordulási gyakoriság, panaszok, vizsgálat Fiatal korban ártalmatlan, banális, könnyen gyógyítható gyulladásos folyamatok igénylik a proctológus -sebészi vizsgálatot, és a kezelést. A terhes nők közel 30 %-a szenved aranyeresség miatt.
A 40. életév felett mind a nők, mind a férfiak körében egyre gyakoribb az aranyeresség, az 50- 60 év körüli életkorban kb. a lakosság 40 százalékában észlelhető. Igaz hogy kezdetben a panaszt egyáltalában nem okozó alapszintű, úgy nevezett I. fokú aranyér jelenik meg, aztán hónapok évek múlva a folyamat progredial, ijesztő jelzés, például véres székürítés hívja fel rá a figyelmet.
Sok ember küzd a gyakran előforduló szorulással, és annak következtében kialakuló gyulladással, valamint a nagyon erős végbéltáji fájdalmat okozó, és vérzéssel járó analis berepedéssel.
A proctológus orvosnak soha nem szabad megfeledkeznie - bármely panasszal érkező betege esetében - arról, hogy a panaszok hátterében rosszindulatú daganat húzódhat meg. A daganatos elváltozások között előkelő helyet foglal el sajnálatos módon a végbélrák, hónapokon, éveken át panaszokat sem okozva fejlődhet. Az egészségügy komoly jelentőséget tulajdonít ennek, és szűrőprogramok indítását szervezik. A proctológiai szakvizsgálatnak része a panaszok megbeszélése, a fizikális vizsgálat, majd a műszeres diagnosztika- a végbéltükrözés. A vizsgálat korszerű technikával és fájdalommentesen történik, mely csupán néhány percet vesz igénybe, és a panaszok eredetét pontosan tisztázza.
A szégyenérzetet, vagy rosszul értelmezett prüdériát a nőgyógyászati és urológiai betegségek szempontjából mára nagyobb részben sikerült kiküszöbölni, ám a proctológiai területe, az aranyeresség, és végbéldaganatok és egyéb betegségek ebben a tekintetben sajnos hátrányban maradtak. A betegek részéről a pozitív, nyitott hozzáállás e problémához mindenképpen nagy jelentőséggel bír.
A komoly betegségek elkerülését szolgálja a tervezett colorectalis (vastag,-és végbél) szűrés beindítása, valamint a bárki számára elérhető proctológiai szakrendelők hálózata, amely minden szempontból biztosítják a feltételeket a baj kiderítéséhez, és kezeléséhez. Ne felejtsük azt, hogy egyszerűbb két hétig végbélkúpot alkalmazni, mint azon gondolkodni, hogy mikor legyen a műtét.
Nagyon fontos tudni A folyamat első időszakában akár a külső, akár a belső nodus gyógyszeresen kezelhető, gyógyítható. Már a századforduló körül kiadott gyógyszerkönyvek is adtak tanácsot, aztán jól bevált hatóanyag kombinációk felhasználásával végbélkúpot készítettek, majd egyre több, korszerűbb gyulladáscsökkentők, nyálkahártyát edző szerek kerültek a patikaszerek palettájára.
Ma már a korábbi magisztrális kúpok mellett a könnyebben hozzáférhető és alkalmazható gyári készítmények hódítanak teret. A hatóanyagok is változnak, más, és bonyolult hatásmechanizmussal bíró, az immunrendszeren keresztül ható, annak erősítését is szolgáló kúpok és kenőcsök készültek, és kerültek hazánkban is forgalomba. Nyilvánvalóan az alkalmazott gyógyszeres kúra mellett a javasolt életmódra vonatkozó, és diétás utasítások is betartandóak. A hatást az eredmények jelzik. A Napkirály, XIV. Lajos udvarában a proctologiai betegségek és azok kezelése kifejezetten divatosak voltak. Maga a Napkirály több mint kétszáz vizsgálaton esett át, amelyet a dokumentáció szerint több száz beöntés, és has-hajtókúra követett. Orvosainak tevékenységét, az eredményeket országszerte figyelemmel kísérték. Az orvostudomány specializálódása már évszázadokkal korábban megindult, bár a folyamat az utóbbi években felgyorsult. A sebészet külön ága lett az urológia, a baleseti sebészet, az érsebészet, számtalan kis speciális régió alakult ki; ennek célja az adott területen az ellátás a lehető legmagasabb színvonalú biztosítása. Ilyen szakágazat lett a proctológia is, mellyel napjainkra bármely kisebb területi kórház is foglakozik. Ám kevesen tudják, hogy mivel is foglalkoznak valóban az ott rendelő orvosok.
A proctológia Az általános sebészetnek a végbél betegségeinek vizsgálatára, és kezelésére szakosodott területe. Ezen a szakrendelésen vizsgálják és kezelik az aranyerességet, a végbél környezetének gyulladásos folyamatait, jó, és rosszindulatú daganatait, a béltraktus alsó szakaszának, a végbélnek a különféle elváltozásait, a sok kellemetlenséget okozó berepedéstől, az alattomos, panaszmentesen kialakuló végbélrák kérdéséig - sok egyéb betegség mellett. Az aranyér könnyen és jól kezelhető
Amennyiben a gyógyszeres kúra nem vezet a teljes gyógyuláshoz, akkor is van még lehetőségünk a műtét elkerülésére. Itt említhető meg a gumigyűrű ligatura, amely fájdalommentes, és ambulanter elvégezhető. Ritkábban alkalmazott, de igazoltan bevált módszer az ugyancsak ambuláns kezelésként végezhető sclerotherapia. Kisebb aranyerek esetén az infracoagulatio, illetve lézerkezelés jöhet szóba. A szégyenérzetet, vagy rosszul értelmezett prüdériát a nőgyógyászati és urológiai betegségek szempontjából mára nagyobb részben sikerült kiküszöbölni, ám a proctológiai területe, az aranyeresség, és végbéldaganatok és egyéb betegségek ebben a tekintetben sajnos hátrányban maradtak. A betegek részéről a pozitív, nyitott hozzáállás e problémához mindenképpen nagy jelentőséggel bír.
A komoly betegségek elkerülését szolgálja a tervezett colorectalis szűrés beindítása, valamint a bárki számára elérhető proctológiai szakrendelők hálózata, amely minden szempontból biztosítják a feltételeket a baj kiderítéséhez, és kezeléséhez. Ne felejtsük azt, hogy egyszerűbb két hétig végbélkúpot alkalmazni, mint azon gondolkodni, hogy mikor legyen a műtét. dr. Berki István sebész proctológus
Kapcsolódó cikkek:
Az aranyérbetegség A vastagbélrák kialakulása A vastagbélrák tünetei Mit tehetünk a betegség megelőzése érdekében? A vastagbélrák szűrése, gyógyítása
|